...úgy kezdődött, hogy 47 éves lettem. Bepottyant az udvar közepébe egy Km kő. Aztán kiderült, hogy átok ül rajta, ki akartam dobni, de olyan mélyre vetette a sors, tudatta velem ez olyan mérföld kő, amelyiktől mindig indulsz és hazatérsz.

...de már nem az a kő! amiként kaptam annak idején, hiszen minden megváltozott, átok ült rajta, amíg ki nem találtam, miként űzzem el róla a rontást! Előléptettem, elkezdtem imádni, és segítségemmé alakult. Vigyáz rám, és azokra, akik a szövetségeseim....

A rossz emlékek meg ott vannak eltemetve, csak még nem tudják.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Udvarom legkérdésesebb ékessége, mások által értelmetlennek tűnő örök szobor, mely az idegent kérdezésre késztet. MI EZ?

                        Hát ez az 55.

Ez egy klub is volt, de már kizártam a tagokat, mert megszegték az 55 jelentésének titkos le nem írt szabályait. Maximum, eljöhetnének megkoszorúzni, ha tényleg jelentett valaha annyit, mint amiért idáig cipelték, egészen Bogyoszlóról. De a távolság ami kb. 3o Km, azóta 3millióra nőtt.

 

__________________________________________________________

 

A barátságról

E bölcselet persze, hogy nem nekem jutott eszembe, hiszen azt gondolom, bölcsek voltak lesznek, bölcselkedőkből meg van elég ezen a világon.

Én is csak próbálom, de, hogy bölcs lennék, inkább nagyképűségként hatna. Tehát, csak írok.

A barátságról, barátságokról, amelyek mindig is voltak, vannak s talán míg élünk lesznek is, mert hiszen nélkülük is lehet élni, de minek.

 

- Az igazi barátság, ami örök és minden áron.

- A vándor barátság, amelyik kólicál hol ide, hol oda, az ellenségek vagy barátok...? között.

- A hirtelen barátság, ami egy időbeni rezgés két ember között, de nem szerelem, hanem valami más, és soká bír létezni attól a perctől.

-Van aztán a hiányzó barátság, amelyik nem is annak indult  

   -aztán a hazug barátság,  

-az irigy barátság és sorolhatnám.

Ezek is lehettek valaha barátságok, és van amelyik lehet még.

És ki tudja az életben még mennyi barátság köthető!

Keresni kell, és nem szabad mindenkiben keresgetni, hogy igaz-e vagy hamis.

Minden ember elmondhatja, hogy vannak barátai. Ilyenek, meg olyanok. De milyenek?

Mióta tart, meddig mondhatom el biztonsággal? Kell-e nekem? Mire jó? Mire használhatom fel?

 

Van olyan, amelyik csak vándor, azt úgy kell kezelni, mert azért az se rossz.

Van megszakadt önhibánkon kívül, és van amelyiket mi közösen rontottunk el.

Van, amelyik nekem az igazi, a bajban is velem volt, meghallotta a segélykiáltásomat, és volt amelyik a legnagyobb bajban tűnt el.

 

Na. Te hogy éled meg a barátságaidat?

Gondolkodtál-e már azon, hogy kell-e, meg ha igen miért? Kinek jó? Önzésből neked, vagy mindegyik félnek.

Azt hiszem a válasz ott van. A barátokra szükség van, mert nélkülük is lehet élni, de...?

Mit vársz Te egy baráttól?

Megértést, megerősítést, veled együtt közös utálkozást, közös programokat, közös kikapcsolódást, azonos érdeklődést, stb.?

Miért van rájuk szükség? - Csak. Kell és kész. Nélkülük is lehet......

Ezért aki most úgy érzi, hogy az ő barátja nem olyan mint amiket itt próbáltam összefoglalni, az gondolkodjon el, neki mit jelent a barátja.?

A barát az tud mindent rólam. A legbelső titkaim. De én is tudom az övéit.

Az anyák is szuper barátok, de ezek a dolgok, talán nem rájuk tartoznak.

Ezért van nagyobb szükség az igazi barátokra, nem szabad hagyni, hogy elmenjenek mellettünk. A barátok is veszekednek, de milyen barát az, aki nem tud megbocsájtani? Az idő nagy úr, hagyni kell előrehaladni, és az igazi barát, tudja mikor elég a duzzogásból. Hiszen azért barát!

Apropó!: Az igazi barát ha teher, nyugodtan mondhatom neki, most elég belőled, majd holnap!

ÉS NEM SÉRTŐDIK MEG RAJTA! Na ez a barátság alapja, annyira barát, hogy már majdnem én vagyok magam!!

TEHÁT BARÁTOK! LEHET NÉLKÜLETEK is ÉLNI, DE

MINEK!

---

Egy aranyos történet olyan barátról, aki hosszú évek után köszönte meg nekem, hogy a barátom lehet.

A gyermekkorom emlékeit, élményeit újra és újra átélhettem, mikor megkértek, legyek része volt iskolám tanítói között, mint civil segítő az elismert tanári társadalomnak. Felkértek, hogy az énekkart és irodalmi színpadot segítsem ötletekkel, gitárkísérettel, és odaadással.

Nagyon hosszú évekig ment is a dolog, amíg azt vettem észre, hogy a tanítványaim leköröznek. Nagyon büszke voltam, mint ,,tanító mester,, közben, meg a fene evett az irigységtől, hogy volt aki jobban csinálta már mint én. Aztán az élet! Az a nagy élet! Úgy hozta, hogy hol ez, hol az jött közbe, és a fiatalok átvették a stafétát, mint ahogy az normálisan persze, hogy bekövetkezik. Tudni kell abbahagyni!

A gyönyörű évek alatt, ismertem minden gyerekemet, és mikor kirepültek, még utolsó együttlétünk, búcsú fellépése után, pertut koccintottunk valamennyien, mint ahogy azt rendes tanáraim annak idején velem is megtették. Egy kislány aznap hiányzott, és lemaradt a nagy tegeződésről. Pár nap múlva találkoztunk, ő meg csak úgy ,,le sziázott.,, Mondom én erre, úgy tudom, mi nem tegeződtünk! Persze csak úgy viccesen, na meg, hogy lássa, milyen őrült jó a memóriám, tudom, hogy ő ott sem volt. Elpirult, és annyit mondott, bocsánat, ez nem volt jó ötlet. Megöleltem, nevettem egyet, mondom na csak vicc volt. Nem . Ez szemtelenség volt tőlem, meg sem érdemelném. Abban maradtunk, rábíztam. Gondoltam, amennyit mi ezentúl találkozni fogunk, meg külömben is olyan mindegy az a megszólítás. Sajnáltam már, hogy miért is szóltam De valahol lehet neveltem?

Igen. Pár hónap múlva, felhívott telefonon, szeretné, ha megtanítanám gitározni. Kérdeztem mitől ez a nagy buzgalom, hiszen eddig hallani sem akart róla. Mondta, az iskolájában talán tudná kamatoztatni.

Nagyon tehetségesnek tűnt, már az első órán. De mint szinte minden tanítványomnak, neki is meggyűlt a baja az,,F,,-fel. Akkor majdnem feladta, de aztán mikor legközelebb jött, mutatta hólyagos ujjait, aztán a gyönyörűen csengő ,,F,,hangot. Túl jutott a nehezén gondoltam. Innentől nincs megállás. Sajnáltam őt, nehezen mondtam ki, hogy már nincs olyan, amit még tudnék mutatni, a többi az ő doga, de nem féltem, hiszen láttam mennyire a magáénak érzi már a hangszert.

Néhány hét múlva felhívott boldogan, hogy már sokkal jobban megy, és nem fájnak az ujjai, a koleszban is felfigyeltek rá. Van egy kis társaság, akik délutánonként összejönnek kikapcsolódni a zene segítségével. Aztán mennek vissza tanulni, és a zenélés után, mindig könnyebben megy minden. Akkor mondtam azt amit éreztem én is akkor abban az időszakban, hogy ha a gitárom velem volt, sosem voltam egyedül. Higyje el, ha bánatos lesz, vagy boldog, vagy csak úgy! Ez az érzés mindig csak erősödni fog, a gitár lesz az egyetlen olyan társ, aki nem hagyja cserben.  Köszönte a szavaimat és elbúcsúzott.

Aztán csak múlt az idő, már meg is feledkeztem róla, hiszen tanítványok jöttek-mentek, volt aki feladta, volt aki tévedett, de a többség, tényleg gitározni akart. meg nagyon régen hallatta a hangját, azóta már rég végzett az iskolával is.

Csörgött a telefon, és mérgelődtem, mert az nap már két ügynök is zaklatott marhaságokkal. Azt hittem, megint egy újabb: jöjjön el! Csak Önnek! Csak most!

De nem. Egy csicsergő ismerős hang, kérdezte, eljöhet-e, hétvégén itthon lesz, és szeretne meglátogatni. Vártam, mert nagyon belopta magát a szívembe. Kicsit láttam benne magamat fiatalon. És jött. Hozta a gitárját, aztán csak beszélt, gitároztunk, nevettünk, meséltem az utána élvezhetetlennek tűnő, tehetségtelen és ügyes gitárvirtuózokról. Úgy elment a délután, hogy közben néha azt hittük, egy nagy színpadon állunk, és a közönség velünk együtt utazik a zene csodálatos megfejthetetlen világában. Eljött a búcsú ideje. Mikor elköszönt, nagy csókolommal, én csak szomorúan félrehajtottama fejem, ő nevetett egy nagyot, a nyakamba csimpaszkodott, nyomott egy puszit, és azt mondta, hogy szia Éva. Én meg, köszönöm, hogy megtisztelsz végre. Azt mondta, kár, hogy ilyen nagy a korkülömbség köztünk, biztos jó barátok lehetnénk. Mondtam, szerintem a kor nem számít, nekem is van egy 22 évvel idősebb barátnőm, és hosszú évek óta nagyon jól működik, mert van közös téma, ami miatt barátok lettünk. Kérdeztem, hogy nem gondolja, hogy minket ennél szebb kapcsolat nem tehetne baráttá mint a zene?

Könnyekkel küzködve még egy oltári bölcset akartam mondani, de megelőzött. Tudod Éva, megtanultam egyszer egy mondatot, amit a tanítványaimnak is mindig elmondok, mert ennél igazabb nincs is az életében egy zenésznek. Tőled hallottam úgy 10 éves koromban.

          A zene az van, de hallani kell mi van a dallamon túl. Ez vezetett a zene útján, és ezzel akarom leélni az életem. Mert igaz van szerető családom, életem, de a zene az felemel, éltet és vezet. Igazából nem is értem, aki a zenét nem szereti, mi az, ami az életben a saját megnyugvását, saját boldogságát biztosítja. Nem bírtam tovább egyensúlyozni a könnyeimet a szemem sarkában, megindultak mint a zápor. Az övé is. És csak annyit mondott, neked köszönhetem, hogy idáig eljutottam, hogy boldog az életem, a családom, szeretnek a tanítványaim, mert amit te adtál a zene szeretete, befolyásol mindent körülöttem. Átöleltük egymást, és kívántam, hogy ilyen büszke lehessen minden valakit valamire megtanító, mint én ebben a pillanatban. 

Búcsúzóul azt mondtam: Tudod! A barátok mindig ott vannak ha mondani, vagy kérdezni akarsz valamit, vagy csak úgy! Hívlak barátnőm!/mondta/  beült az autójába és elviharzott.

Már rég elkanyarodott az utca végén, én még mindig ott álltam, és gondolatok nélkül néztem a semmibe. Jó volt. Borzasztóan boldognak és bölcsebbnek éreztem magam. Pedig azt hittem, csak egy kislány a többi közül! De nem! Már rég óta sejtettem, hogy egy jó barát.

Azóta is sokat beszélünk telefonon, beszámol az élményeiről, a gyermekeiről. Mikor elköszönünk egymástól, ő annyit mond: Na szia! Tudod! A zene az van..., és én folytatom: ...de hallani kell mi van a dallamon túl!

__________________________________________________________

Gondoltad volna, hogy van olyan barátság, amelyik nincs is CSAK 30 ÉVE, de a barát nem is tudta, hogy igazi barát? Pedig létezik, mert ez is velem történt meg, bár ennek nem örültem annyira, aztán kiderült, hogy...!

 Volt egy régi jó barátom, azt hittem...(még együtt voltunk nászúton 1984-ben. egy napon volt az esküvőnk, az övék Komáromban, a miénk Téten)... de ő nem hitte.

Hosszú-hosszú éveken át mindent megbeszéltünk, tanácsokkal láttuk el egymást, megosztottunk egymással olyan dolgokat, amit mással sosem beszéltünk volna meg. Néha hetekig, hónapokig nem beszéltünk, de aztán a következő alkalommal 10 perc alatt elmeséltünk minden fontos olyan dolgot, ami időközben történt.

Aztán nem régen beszéltünk a barátságunkról, akkor derült ki, hogy ezen ő nem is gondolkodtt még soha, hogy ez barátság. A mi barátságunk.

Ledöbbentem, nem értettem hogy most akkor mi van? Elmondta, hogy neki otthon vannak barátai a saját szűk környezetében, de azokkal állandóan veszekednek, vitatkoznak...Sokszor napokig, hetekig nem beszélnek a düh miatt.

Azt sosem gondolta, hogy mi így vagyunk barátok 30 éve, egy rossz szó, vita nélkül, csak segítve egymást, támogatva a lelkét a másiknak, ahogy azt ő szeretné hallani, vagy éppen úgy, ahogy jobb lesz az adott helyzet. Ha mást nem is, de egymás súlyos lelki vérző tátongó sebét kimosogatva, letörölgetve, nyaldosva, úgy, hogy aztán már jobb is.

Nem tagadtam le, mennyire megdöbbentem ezen a kijelentésen. Én 30 éve ápolom ezt a barátságot, és azt hittem neki is jelent annyit mint nekem. Most meg kiderül, hogy csak az ingyen pszichiátere vagyok? Ja és ő is nekem. Felállt, és azt kérte, legyek most dühös, és küldjem a fenébe! Egyre jobban nem értettem, mit is akar! HÁT VESZEKEDNI! Valamin veszekedjél már velem!

HOPPÁÁÁÁ!

Persze leesett! A kulcsszó: Mi sosem veszekedtünk! Na aztán amit ezután kapott!! Azt mondta a nagy veszekedés végén, annyi barátja van az embernek, meg tesrvére, meg szülei, rokonai! De ilyen mint Te? Olyan csak nekem van! De nem vagy barát, mert az sok van! Ki ezért, ki azért, érdekből meg számításból mint a rock operában, de Te vagy a most megyünk Tétre! nevü :ESEMÉNY ahol kibújok a bőrömből, mint anya, feleség, aztán özvegy barátnő, tanárnő és fodrász és élettárs vagy holtomig barátnője neki. Csak neki. Megjegyzem: annak a férfinak, akit szintén elhagytak, megbántottak, megcsaltak, vagyis mindegy voltaképpen, de teljesen nem kötötte össze az életét újra, se vele, de talán nem is lenne olyan aki még egyszer a velejéig bizalmasa lehetne igaz társként. Éppen ezért vele sokkal jobban megvan, mint néhai férjével lehetett volna, miután az kimutatta a foga fehérjét...

Ott egy pár órára én vagyok, a nyugalom, a felüdülés. Aztán agymosásunkat ha elvégeztük, megint elvállnak útjaink, és megy minden a szokott kerékvágásba.

Megállapította ezután, hogy új dolgot tanult...Nem minden barátság az aminek látszik, van ami több, eseménynek hívják! De ilyen esemény, tényleg csak néhány van az ember életében!!Ha megcsörren a telefon, a kérdés feltevése után hangos nevetés, és el kell dönteni Kelemen megy a hegyhez, vagy a hegy Kelemenhez!! És ez már így is marad. Reméljük. Azt hiszem, fel kéne hívnom! De ha erősen gondolok rá, akkor ő hív, mert már nem egyszer volt erre is példa.

---------------------------------------------------------------------------

Valami új, ami régi, csak ült egy másik helyen, míg fel nem piszkálta egy szó a telefonban: Halló! Szia! Ülj le! ............Csak nem?.............De . És ébresztő! ...és ez a különös szó, mind hármuk számára ugyan azt jelentette! Csak mi 4-en tudtuk ezt a jelszót. Azt hiszem, vártuk is mindnyájan, és már el is múlt, de itt marad. Örökké. Mint ahogy ott is maradt belőlünk valami, ami ott is örök. Talán.

--------------------------------------------------------

Egy érdekesség a barátságról ami...

------- azt hiszem, megérdemel pár sort, az a barátság, ami régi, barátság is meg nem is. Ha valakivel az életben 3 hétre összezárnak, sokat beszélgettek családról, munkáról, és megtartod magadnak, mert élet megfejthetetlen rejtéjeiről, és újabb 9 év múlva megint ugyan ezekkel az emberekkel töltesz 3 hetet, valami akkor is kialakul, ha nem is akartad. Hogy barátság-e? Vagy csak az összezártság? Vagy a család hiánya? Vagy mégis valami barátság féle. Hát én most így vagyok, különösebben nem függünk egymástól, nem találkozunk, csak ha keressük egymást. És keressük? Ha másért nem, hát a felejthetetlen együtt töltött időre való emlékezések felidézése, talán, majd nem hagyja feledtetni, azt az újjabb 3 hetet. Én minden esetre barátságnak hívom, mert szerintem akkor, ott biztos az volt. Azt hiszem, abban is biztos lehetek, ha bár melyiküknek évek múltán, eszébe jutok majd az emlékek kapcsán, csak jó szívvel gondolnak arra, ami most még friss élmény, s ha olvassa valamelyikük a három közül, talán elgondolkodik. Minden esetre, én örökre a szívembe zártam Őket.

 

A barátság, egy nagyon fontos, nélkülözhetetlen dolog az ember életében. Van persze , aki állítja, nincs is szüksége rá, ő erős mint a szikla, nála jobban nem tudna dönteni helyzetekben senki. Dehogy! Ez az ember csak nem tudja! Mekkora szüksége lenne egy jó barátra. Csak a hiúsága, önzése, becsvágya nagyobb, mint a saját megnyugtatása. Vallja, hiszi, hogy ő egy talentum, rajta kívül ilyen nincs, ő a leg... leg. De mikor ébred már fel, hogy mekkora szüksége lett volna már régen egy barátra. Aki meghallja segélykérését, mert ugye az igazi barát, az a lelki mosogató tisztogató takarító személy, azon kívül, hogy tudja mindig, mikor, milyen szükség van, azon szavaira, amit ő tud akkor, ott pontosan, a helyzetből adódóan. Na van igaz barátod?  Ha nincs sürgősen szerezz legalább egyet, aki ismer, de hagyd, hogy megismerjen. Adj magadnak esélyt, hogy segíthessen valaki szánalmas gyengeségeden!!! Mert nincs ember, akinek nincs gyenge pontja. Aki olyan erős, hogy nincs szüksége senkire, azt már jobban nem is sajnálhatnám. Borzalmas élete lehet. Engedd magadhoz azt, akit úgy érzel, viszont, és érezd, amit érezned kell. Ő az! Rá van szükségem!

-----------------------------------------------------

Mindig barátokba botlik az ember ha jár-kel a világban. Az én életemben, már annyi minden történt, aminek nem kellett volna megtörténnie, mégis megtörtént, tehát vele kell élni, vagy el kell felejteni, vagy ....csak úgy megtörténtté nyilvánítani.

Tegnap, megint találkoztam, egyik legjobb régi barátnőmmel. Sülve-főve együtt voltunk, férjeink barátok voltak. Aztán az életemnek egy tragédia megszabta az utána következő határaimat. Az én szempontomból persze. Ha nem következik be az a szörnyű visszafordíthatatlan tragédia, hát akkor is vége lett volna, csak sokkal másképp. Vagy örökké barátnők lehettünk volna. Hiányzik is, néha csak gondolkodom, és elérzékenyülök, milyen sokat ,mindent tudtunk egymásról. De ez a barátnőm, úgy éreztem, hogy ezzel a házassággal járt csak együtt. Pedig, már rég megértettem, hogy attól még , mert vége lett így vagy úgy ennek a házasságnak, még nem kellett volna a barátságokat is befagyasztani. Nem volt elég a bajom, még a barátaimtól is elmaradtam. Önként megfosztottam magam tőlük, mert azt hittem a férjem nélkül, már nem olyan lenne, és ha nem is én voltam a hunyó, mégis lelkifurdalásom volt a halála után. Jobb ha kiszállok, mint valami olyat éljek meg, ami fájdalmas lenne és az vezetne szakításhoz. Úgy éreztem, ez is mint az, hát eddig tartott. Pedig olyan jó lett volna kibeszélni magamból azt a fájdalmat ami akkor ért 33 évesen.

De nagy ritkán, ha találkozunk, meg a gyerekeink is, még mindig ugyan úgy örülünk egymásnak, és azt hiszem, ez részükről sem csak kényszermosoly meg, hogy vagy? de már a válasz nem is érdekel dolog, hanem, felrobban a múlt megtelt gömbje, amit szívünk szerint egymásra zúdítanánk, hogy lám: nálunk ennyi minden történt azóta. És nálatok? Veletek? Tudjuk azért ettől, attól, azt amit más is hall, de én mindig az alap érzésemre hivatkozom, belül, hisz nekem olyan sokat jelentettek. Sosem felejtem el, mikor a hugom esküvőjén, életemben először hagytam ,,idegenre,,akkor még csepp lányomat. De nála jobban senkibe se bíztam volna. Tudtam, hogy ő is örült, mikor megkértem, vigyázzanak rá, míg haza nem jövünk. A férje olyan volt mint egy nagy gyerek. Másnap arról beszélt, milyen aranyos volt, meg akarta enni a szappant. lehet, az a gyermekfelügyelet segített nekik a gyermekvállalásban? Ha nagyon számolgatnék?..? Az idő aztán csak megy, előre, róluk is hallottam olyat, amit biztos nem volt könnyű megoldani. De lehet, hogy nem is igaz. Mondanak az emberek ezt is, azt is. persze én is  meghallgatom, s aztán a lényeget leszűröm, a hülyeséget elfelejtem.

Sajnáltam is, hogy szinte pár perc jutott a beszélgetésből, aztán menni kellett dolgunkra. Annyi idő, telt el azóta, hogy a barátságnak vége lett, mint ahány évig barátok voltunk. Kb. Már megtanultuk az élet feladta leckéket, megtanultuk kinek mit higgyünk el, kiről mit mondjunk, kinek, és kit engedjünk közelebb magunkhoz, mint ahogy bár kihez is  milyen közelbe mernénk menni mi magunk. De őt nagyon sajnáltam, sajnálom most is. Volt akkor bennem, egy olyan fajta féltékenység is, hogy ha jött egy másik barátnője, már mellőzve éreztem magam. Mai ésszel, már tudom, hogy attól, még nem lettem kevésbé barátnő, ha megjelent a másik. Sőt! De ez is az akkori még kicsit gyerekes felfogásomnak tudhattam volna be, ha akkor már megértettem volna ezeket a kemény szavakat. Gyerekes! Majd kikértem volna magamnak, ha valaki akkor azt mondja! De most tudom, az volt. De akkor korábban értünk mint a mostani fiatalok. Vagy hogy is van ez? Ma sem más az élet, csak később szülnek, később keresnek, meg minden később van. Ezt hozta a kor. Ma is komoly aki adottságánál fogva előbb éretté válik, meg gyerekes a későn érő 35 éves is. De ebbe nem mennék bele.  Mert néha, még így 50 felett is jó gyerekesnek lenni, úgy viselkedni, de ezt már csak szűk körben engedheted meg magadnak, mert az idegen, egész másra gondolna.

Úgy válltunk el, megint, mint egy évvel ezelőtt, hogy keressük egymást. Na bumm! Mondtam, hogy még ott lakunk most is, ők sem költöztek el, de aztán ki lép egyet? Vagy majd jövőre veled ugyan itt? Jópofa dolog ez az összefutnak a régi barátok, nincs idő, de majd beszélünk dolog. Elgondolkodtató. Pedig biztos vagyok benne, hogy hamar elszaladna egy-két óra, és csak azt vennénk észre, hogy ülünk, és mesélünk. Lenne mit. Biztos. Hát, hogy keres-e? Vagy mikor keresem én? Ki tudja?

--------------------------------------------------------------

Barátságok ide vagy oda, sokszor felteszem a kérdést, hogy mi is határozza meg, hogy ki kivel meddig barát. Ha pl. nekem a gyerekkori barátnőm, aki addig kizárólag szinte az egyetlen minden eseményben részt vevő, vagy róla tudó egyszemélyes kontroll volt. Ő mondta meg, hogy jó-e az ami vagy aki épp aktuális. Aztán persze eltávolodtunk, de mindig voltak események, hogy újra összetalálkozzanak az útjaink. Nem voltam úgy kórházba, hogy ő meg ne látogatott volna. Honnét tudta? Édesanyjáék majdnem szomszédaim, vagy találkozott a laborban a leleteimmel, amit az osztály küldött? vagy osztálytalálkozókon, amiket együtt szerveztünk. nem régibe, őrült riadalom lett úrrá rajtam. Egy nem normálisnak tűnő tünet, orvostól orvosig hajtott. többször beszéltem vele ez idő alatt, és az a nyugalom, amit sugárzott felém, nem hogy bíztató volt, hanem biztos. megölelt, és azt mondta, ne izgulj, nem lesz semmi bajod! Még fenn áll adolog, de az orvos azt mondta, nincs vészhelyzet, rá érünk. Majd visszatérünk rá. Ha itthon vagyok, látom az autóját az édesanyjáék előtt, sokszor csak mosolygok. Itthon van, egy kis jó hazait enni, idősödő szüleinek, nagynénjének örülni, akit én úgy hívok, Csajág utca 1. Na ezek az emlékek. és a barátság? Már nem az, hiszen én semmit nem tudok róla, mert olyan titokzatos. Elvált, elköltözött, és talán boldog. Remélem, mert megérdemli.

---------------------------------------------------------------------

Az az igazság, hogy én nővér vagyok. Lehet nekem orvos barátom? Nem járunk össze, sosem voltunk együtt sütő-főző csajok. De a zenekar, a gyerekeink, jobban összehoztak bennünket, mint mást. Sosem dolgoztunk együtt, de mégis tudtunk egymásról olyan dolgokat, amit az ember, nem mindenkivel szeretne megosztani. Nekem az édesanyja, nagyon kedves volt első pillanattól kezdve. Megismert, pedig nem voltam náluk gyakori vendég. Most nagyon beteg. Én is voltam egyszer olyan nagyon beteg, hogy akkor ő ott, abban a pillanatban felismerte a rám leselkedő veszedelmet. Nem ment el rendelni sem, mert velem beszélgetett. Tudta, hogy most az ő baráti szavaira van szükségem. Mikor ő kimondta azt ami a betegségem kiváltója volt, hogy felejtsem el, nem kell nekem az a főiskola, és mondta, mondjam ki én is! Akkor elmehetett, mert látta, a nyugalom, ami a belátással saját kimondott szavam a félelmeimtől, ráébresztettek arra, hogy nem leszek én attól kevesebb, ha nem végzem el, egészségem rovására munka mellett ezt a szervezetemet terhelő főiskolát.

Biztosított arról, hogy ismer, jó nővér vagyok, szívesen dolgozna velem ő is, de ez az akkori családsegítős jogi csűr-csavaros idegőrlő szakma, nem az én érzékeny lelkivilágomnak való. Fel is mondtam, mert tényleg nővér a lelkem is. Hosszú hetek telnek el, hogy beszélnénk, de aztán találkozáskor pillanatok alatt megbeszéljük az előző beszélgetés óta történt eseményeket.

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 A barátságok jönnek, ahogy múlik az idő. Új munkahely, új barátok. Az új helyen, azt hittem barátnak, aki a lelkem szerint állt hozzám közel. Aztán rájöttem, hogy hamis. Hazug, illúziókat kergető, csak magát fényező, csillogó külső alatt romlott lelkületű. Szegényes, sajnálatra méltó, tudatlan törtető. Hamar rájöttem, hogy ez ő. Aztán rájöttem, hogy akivel az ember jót tesz, attól aztán igazán ne várjon jót! Főleg, hogy aztán kinevezésemmel, hogy az egyen sorból vezetővé emeltek, még rosszabb lett a dolog. mézes-mázas, érdekhajhász jellem előjön az emberből, amit észre sem vesz. Na egy vezetőnek barátja biztos nem lesz a beosztottak között. Nem jó a hangulat, egymásra mutogatás, folyamatos óvodás árulkodás, ez nem az én világom. Már nagyon rosszul tűrtem a folyamatos veszekedést, de ez a vezetői poszt legrosszabb élményei közül is a leg nehezebb volt.

Aztán jött az igazi fekete leves. Szerződés szerint, addig vagyok kinevezett vezető, amíg nem jön vissza valaki szülési szabadságról. Hát jött.

Na itt lép be a barát, aki segít a hatalmas lelki problémákkal megküzdeni egy olyan helyen, ahol eddig főnök voltál, most meg bedobnak a korpába, és menekülsz, hogy fel ne faljanak a disznók. Na ez nem teljes rossz értelemben, csak egy hasonlattal élve. De nem rossz hasonlat, mert ezt én igy éltem meg, mert egyesek  viselkedése olyan is volt. 

Aztán ahogy telt az idő, megbékéltek azzal, hogy újra ott vagyok köztük, egyenrangúként, és már csak a hátam mögött bántottak. De aki barát, az maradt is az. Azt azért megérzi az ember. Amikor kiderült, hogy végre eljöhetek, nem is volt kérdés, hogy kik azok, akik maradnak a szívemben, lelkemben. Akit az ember szeret, csak azzal tud veszekedni. Nem tudom az okát, csak velük veszekedtem, és ők maradtak meg igazán a szívemben. Na meg azok, akikről nem hallottam vissza, hogy bántottak. Túlzás, hogy barátok voltunk, de én elmondhatom, hogy azok voltak.

..................................................

Miért van az, hogy a legjobb barátnőm nem is említettem eddig. Hát mert ő fogalom. Ő a hiánypótlóm is, a tesóm, akire számíthatok. Ha dolga van azt is megmondja, nem kertel. Valaki kell akinek kiöntheted szíved fájdalmát, akinek elsőként elmondod az örömöd, bánatod. Na ez Maya, Na meg Yani. Mert ő ugyan olyan barát, testvér amit akarsz. Velük jó menni bárhova, vagy nem menni sehova csak itt- vagy ott beszélgetni. Órákig. Nem unatkozik az ember egy pillanatig sem. folyamatosan van téma, nevetés, Késő este alig bírjuk abbahagyni.Na ők aztán igazán azok a barátok akik nélkül lehetne élni de nem lenne értelme, mert ilyeneket biztos nem lehetne találni, mert egyediek.

Esztergom környékén

Annyi közös kirándulás, élmény, megértés, közös gondolat látás. Szerintem ez egy új fogalom is lehetne. Mert közöttünk működik ilyen dolog. Gondolatlátás. Én gondolok, Marika érti, Yani kimondja, Laci meg már rég tudta. Ezt mi fejlesztettük ki. Tanukható is biztos, de nálunk spontán alakult ki. 

.............................................

Sokan nem gondolnak arra, hogy ha valami végérvényesen véget ér, hirtelen, mielőtt még visszafordíthatatlan tragédia nem történik, jön egy csoda, ami pótolhatja az elveszett, kiesett hiányzó részt. Hát ez történt velem, mikor az anyám másik szülöttje családostól a családom és sorsunk ellen nem fordult. A piszkos anyagiak, amit emlegetett mindig. 

Van egy jó mondás, de nem írom le, mert annyira ordenáré! De úgy hangzik: KB.: Könnyű más .... verni a csalánt! Hát neki pedig olyanja nem is volt, de a csalánt nagyon meg tudta verni. Annyira, hogy aztán ez lett belőle. A másik mondás. : A családod nem te választod, az lesz. Amig bírod velük van, aztán ha nem akkor volt. A barátaid meg olyanok mint te. Mert te választod, és akit te választasz azért választod, mert olyan mint te. Nem bonyolult. Ez van. 

......................................................

 baj van az oldalammal! folyt. köv.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: A barátságról
Zene, versek, fotók, és a törődés az igazi életem - © 2008 - 2024 - picurhangya.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat